Gyakran kérdezi mindenki, hogy: "És nem nehéz?". Nos, hogy tisztázzam ezt a dolgot, szeretném összehasonlítani az angol és a japán nyelveket.
A japán nyelvben mindössze, csak 5 magánhangzó található. Az egész nyelv így szótagokból épül fel, amelyek ezt az 5 magánhangzót használják (lásd lejjebb a kana táblázatot). Ez alól az egyetlen kivétel az "n" hang. Az angolban egy magánhangzónak számtalan kiejtése lehet, függően a körülötte álló hangoktól, de a japán nyelvben a szótagok kiejtése mindig egyforma. Ráadásul nekünk magyaroknak a kiejtés nagyon könnyű. Persze a hosszú hangokat hosszan is ejtjük, így ez esetben pl. a ぼ(bo) hosszú változata ぼう(bó) lesz. Ez sem okozhat túl sok fejfájást, révén, hogy a magyar ABC-ben is minden magánhangzónak megvan a maga hosszú párja is.
A japán igék mindig a mondat végére kerülnek, és nincs többesszámuk. Tehát azt, hogy pl. "Ott van egy könyv." vagy "Ott vannak a könyvek." teljesen ugyanúgy mondjuk. Az igéknek viszont jó pár konjugált alakja lehet, de mindegyiknek van egy úgynevezett szótári alakja (amit rövid alaknak is szokás nevezni) ahol, minden ige végződése う (~ü-nek ejtjük). Az igék konjugálásánál a szótő sosem változik. Pl.: 歩くaruku(sétálni) <> 歩いたaruita(sétált) <> 歩きたいarukitai(sétálni akarok).
Az angolban az igeidők száma 12, míg a japánban csak 3. A múlt, jelen és jövőidő. Bár a jövőidő teljesen megegyezik a jelennel így ez teljesen a szövegkörnyezetből derül ki (mellesleg ugyebár a magyarban is csak 3 igeidő van). Persze itt érdemes megemlíteni hogy a japán nyelvben, minden igének van egy kevésbé udvarias formája például az imént említett szótári alak (amit pl. család vagy barátok között használnak, tehát közeli ismerősök esetében), egy udvariasabb forma.. és így tovább a nagyon udvariasig (敬語keigo). Azt, hogy az adott helyzetben melyiket szabad/kell használnunk, nos az gyakorlás kérdése. Részletesebben erre most nem térnék ki, arra ott vannak a tankönyvek.
A mondat alanyát vagy tárgyát, elég egyszer megemlíteni, amennyiben több mondaton keresztül ugyanarról a dologról beszélünk. A japánok nem szeretik ismételgetni ugyanazt, így ilyen esetben az alanyt nyugodtan elhagyhatjuk, sőt ... (ellentétben az angollal, ahol minden mondatba szükség van alanyra).
A kérdő mondatokkal sincs különösebb baj, ugyanis az egyetlen változás egy kijelentő és egy kérdő mondat közt a か?(ka?) szócska. pl.: kijelentő: これは車です。(kore ha kuruma desu.(ez egy autó)) > kérdő: これは車ですか？ (kore ha kuruma desu ka?(ez egy autó?)) Mint láthatjuk, itt is ellentétben az angollal, ám hasonlóan a magyarhoz nincs szórend változás, csak hangsúlybeli illetve a "か" megjelenése.
Bár az összehasonlítást folytathatnám, akár 2 oldalon keresztül is, szerintem már ebből is látszik, hogy a japán nyelv, nyelvtanilag vagy kiejtésben, egyáltalán nem bonyolult, sőt közelebb áll a magyarhoz, mint pl. az angol. Az egyetlen nehézséget az írásrendszer okozhatja, de szerintem, mint minden nyelv megtanulásához, ehhez is csak türelem és kitartás kell. Én személy szerint még szeretek is kanjikat tanulni :) Az a baj, hogy sok ember, ha meghallja azt a szót, hogy "japán", akkor egyből csak az jut az eszébe, hogy "csing csang csung" és hasonló ilyen hülyeségek. Szeretném közölni, hogy az előbb említett nagyon értelmes "kifejezés" nagy valószínűséggel a kínai nyelvhez köthető/vezethető vissza, és nem a japánhoz. Ha valaki veszi esetleg a fáradtságot, hogy meghallgasson egy kínai és utána egy japán nyelvű felvételt, az észre fogja venni, hogy miről beszélek.
